Egy hónapja már írtam arról, hogy mik az addigi tapasztalataink a BLW-s (igény szerinti) hozzátáplálásról. Ebben a néhány hétben is sok minden alakult, változott, így ismét összegyűlt annyi tapasztalat, amit meg tudok osztani Veletek egy bejegyzésben.
Még nem ül, de hízik
Lenke tíz hónapos múlt. Az ő mozgásfejlődése az átlagosnál egy kicsit lassabb, így csak két hete kezdett el kúszni és még nem ült fel magától. A BLW elvei szerint így az ölünkben ül az étkezéseknél – ha félrenyelne, rögtön tudok neki segíteni. Azért már várom, hogy üljön, mert valahogy mindig olyankor veszek fel fehér felsőt, amikor spenót van… Lenke pedig evés közben, nyakig maszatosan is kifejezi a szeretetét: megsimogatja az arcomat, a karomba fúrja magát… 
Egyébként teljesen jól tartja magát az ölemben, szerintem fel tudna ülni, csak még nem jött rá, hogy kell. De igyekszem neki segíteni ebben.
Érdekes összefüggést fedeztem fel az EC-vel: elvileg, ha átlagos ütemben fejlődne a mozgása, akkor kezdett volna szilárdat enni, amikor már tud ülni. Ha így lenne, már bilibe kakilna, ami sokkal praktikusabb lenne a hozzátáplálós kaki esetében, mert azért az már nem megy le a mosdó lefolyóján… Mondjuk azért egyelőre nem látom pontosan, hogy a természet ezt miért így találta ki, mivel az ősembergyerek nem bilizett. De nekünk, modern kori anyáknak praktikus lehet ez.
Mióta elkezdett szilárdat enni, hihetetlenül meglódult a súlya. Amikor egy hónap alatt 900 grammos hízást mértünk, még a védőnőt is felhívtam, hogy ez egészséges-e. De persze az, főleg, ha egy babának eleinte kicsi volt a súlya. Szóval kezd végre kis vasgyúró lenni. Így a védőnő sem tiltakozik, hogy egyelőre nem adok Lenkének állati eredetű élelmiszert.
A vegán hozzátáplálás dilemmája
Tudni kell, hogy Zoli mindenevő, én pedig vegetáriánus vagyok. Így az eredeti elgondolás Lenke táplálásával kapcsolatban az volt, hogy döntse el ő, akar-e vegetáriánus lenni. Ez mondjuk a BLW elveivel is egybevág, hiszen semmit nem eszik meg, amit nem akar, amit nem ő tesz a saját szájába. Persze a BLW-nél is abból választ a gyerek, amivel kínálják. Úgy döntöttem, egy éves kora előtt nem kínálom sem hússal, sem tojással, sem tejtermékkel.
Ugyanakkor nemrég elindult bennem egy dilemma. Zoli orvostanhallgató lánya utánanézett orvosi cikkekben, és azt találta, hogy minél kevesebb állati eredetű élelmiszert eszik az ember, annál egészségesebb. És nem talált ellenjavallatot a vegánságra. Nyilván oda kell figyelni dolgokra, hogy jusson be elég vas, fehérje, kalcium, de ezeket változatos táplálkozással, magokból, gabonafélékből és zöldségekből be lehet vinni. (Zizi hozzátáplálós szakácskönyvében állítólag lesz orvosi vélemény a gyerekek vegán táplálásáról. Már nagyon várom, elő-elő-előszülinapi ajándékként már úton van hozzám. :)) Pár hónapja megismerkedtem néhány vegán anyukával is, akik a gyereknek sem adnak állati eredetű élelmiszert, és teljesen egészséges, erős, életvidám gyerekeik vannak. Így elgondolkodtam, hogy ha tudom, hogy az állati eredetű élelmiszer egészségtelen, miért kínáljam Lenkét vele? Anyaként az én felelősségem, hogy mit teszek elé, és ha cukrot sem kap az egészsége védelmében (meg alkoholt és cigit sem :)), akkor hússal, tejtermékkel miért kínáljam?
Zoli elé tártam ezt a dilemmát, aki viszont nincs róla meggyőződve, hogy az állati eredetű termékek feltétlen egészségtelenek, úgyhogy egyelőre maradunk az eredeti tervnél. Ez mondjuk védhetőbb mások felé, ami nekem, mint megfelelési kényszeres anyának plusz pont, de igazából nem örülök nagyon. Majd igyekszem házi tejterméket venni a piacról és termelői húst. Egyébként a tejtermékre lehet, hogy allergiás, mert egyik este elcsaklizott egy mozzarellát a tányéromról, én meg ráhagytam, amitől fél éjszaka hánykolódott meg pukizott. Kisbabaként, három hónapos koráig is fájt a hasa, ha én tejterméket ettem. Titkon kicsit szurkolok, hogy ne nagyon szeresse a húst. De abba nem halok bele, ha hetente egyszer eszik valami jó minőségű házikolbászt.
Finommotorika és beszédkezdemények
A BLW sok előnye közül kettőnek különösen örülök: az ételekkel való pepecselés fejleszti a finommotorikát, a rágás, a falatok forgatása a szájban pedig a beszédhez szükséges izmokat. Lenkénél a finommotorika fejlődését abban látom megnyilvánulni, hogy már egészen kicsi morzsákat is fel tud venni a két ujjával és a szájába tenni. Egy ideje mindenhez mutatóujjal nyúl és sok mindent úgy fog meg, mintha szivar lenne. De a morzsaüldözés is nagyon népszerű volt nála úgy egy hónapja. A babakönyveket is nagyon ügyesen kezeli, szabályosan tud lapozni. Mindenhez nagyon finoman nyúl.
A beszéd-kezdemények megítélése nyilván nagyon szubjektív és az elfogult szülő könnyen félreértheti a dolgokat. Mindenesetre az biztos, hogy pár hete több elköszönésnél Lenke is mondta, hogy “pappappappap”. Ez ment kb. egy hétig, aztán erről leszokott, most már nem csinálja. Ahogy őt ismerem, azt mondhatja magában: “Megmutattam, hogy képes vagyok rá, de ne várjátok már el tőlem, hogy mindig azt csináljam, amit ti szeretnétek!” Függetlenke. Ami bizonytalanabb megfigyelés: egy ideje azt is mondja, hogy “anyanya”, ezt általában a frusztráció kifejezésére használja (“vegyél már fel!”), ezzel ellentétben az “aba” örömet kifejező szó, olyankor hangzik el, amikor Apa is jelen van és jól érezzük magunkat. Na szép…
Macera?
Erről írni magamtól eszembe sem jutott volna, de egy mai fotónk hatására a nővérem, aki legkisebb babájánál BLW-zni tervez, kicsit elrettent. (Krumplis palacsinta volt az ebéd spenótszósszal és a képen látható a végeredmény…) Úgyhogy írok arról is, hogy mekkora macerával jár mindez. Ugyan a kanalazós módszert nem próbáltam, de ott kezdődik a dolog, hogy nem főzök neki külön (és bolti pépeket sem kell venni). Nagyjából ugyanazt esszük, egy ideig az én tányéromról evett, most már van sajátja. Azzal kecsegtetem magam, hogy így nem nyúlja le az enyémről azt, amit nem neki szántam, de persze a karjai és a találékonysága meglepő méreteket öltenek, ha ilyesmiről van szó. Mindenesetre egy fokkal könnyebb elvenni előle, és szokja a külön tányért arra az időre, amikor majd etetőszékben lesz. És egyszerre tudunk enni. Ő eteti magát, és addig én is megebédelek. Ez egy nagy plusz pont! És mivel ő sokszor fél órán át nyammog boldogan, ha majd már nem az ölemben ülve fog enni, talán még másra is lesz időm mellette.
Persze a földre potyog a kaja (vagy egyenesen ledobja “valaki”), és szétkeni az asztalon is. Meg magán is. Meg rajtam is. Lenkén hosszú ujjú előke van és az ölében konyharuha. A viaszosvászon terítő ötlete nekünk nem jött be, nagyobb macera leteríteni, aztán úgyis ugyanúgy takarítani kell azt is. De étteremben jól jött azért. A takarítás menete a következő: papírtörlővel elhárítom a vészhelyzeteket még evés közben és próbálom magamat tisztán tartani. Ha végeztünk, Lenkéről a konyharuhát levesszük, a potyogós kaja nagyját lerázzuk, az előkét a mosogató fölött vesszük le, majd arc- és kézmosás a fürdőben. Ezután Lenke legtöbbször játszik a földön, míg kiviszem a tányérokat, és behozok egy tiszta konyhai törlőrongyot, amivel letörlöm az asztalt és az alátétet. (Vettem mosható mikroszálas konyhai törlőt, kétnaponta megy a mosásba a pelusokkal, tök praktikus.) A törlőkendőt kiviszem, behozom a kis seprűt meg a lapátot, és feltakarítom a padlót is. Ha szószos kaja volt, akkor azt inkább papírtörlővel szedem fel. Szóval bármilyen rumlisnak néz is ki, pár perc a takarítás, amit Lenke ráadásul nagyon élvez, imádja, ha az asztal alatt vagyok… A kis seprű meg különösen érdekli, Anyukám már beígérte neki, hogy ha nagyobb lesz, az lesz az övé, amivel segíthet. Az előkét is vagy a mikroszálas kendővel törlöm le, vagy ha nagyon koszos, akkor kiöblítem a mosogató felett. Egy ideig a kád felett csináltuk ezt, de valahogy gusztustalan volt a kajamaradék a kád lefolyószűrőjében…
Ennyi a takarítás. A főzéssel és az étkezéssel pedig időt spórolunk, nem beszélve a számtalan hosszú távú előnyről és arról, hogy Lenke milyen jól érzi magát mindeközben.
Mindent megeszik
Ami még elképesztő, az az, hogy eddig a főtt répa kivételével (amit én sem szeretek) mindenből evett, amit elé tettem. Most azokat az ételeket sorolom fel, amit az utóbbi egy hónapban kóstolt először. Még mindig a kenyér és a tésztafélék a kedvencei, de van egy bizonyos állag is, ami mindig jól csúszik. Ilyen az avokádó, a főtt krumpligombóc, a krumplis palacsinta, és igen, a mozzarella is, amit a tányéromról csórt el. Kenyér helyett csináltam neki ilyen sütit, csak a mazsolát és a diót kihagytam, mert nem tudtam eldönteni, fulladásveszélyes-e, cukor helyett pedig mindenmentes lekvár került bele. Ilyen mindenmentes lekvárt nem is olyan egyszerű szerezni, gondolom mert nehéz tartósítani. Eddig ez a legolcsóbb, amit találtam, de ez olyan édes, mint egy rendes lekvár, szóval kenyérre kenve nem adom Lenkének, mert nem akarom, hogy ennyire édes ízekhez szokjon. Ráadásul fura, hogy pont ez a cég gyártja, aki inkább a nagyon olcsó termékeiről híres… De sütik édesítésére szerintem jó ez a lekvár. Egyszer már répa-muffint is sütöttem vele, majd annak a receptjét is leírom. Másodszorra DM-es almavelővel próbáltam édesíteni, de attól másnapra keserű lett az egész és dobhattam ki.
Hogy ebédre miket eszünk, azt végig tudjátok nézni a heti menüterveknél. A zöldségfasírtokat nagyon szereti, ezeket is könnyű megfogni, a kenyérhez hasonló állagúak. Ha vendégségbe megyünk, próbálok előre érdeklődni, hogy mi lesz az ebéd, és ha kell, viszek Lenkének valamit. Ilyenkor jönnek a “de ezt sem kaphat…?” típusú kérdések… Bár keményen tartottam magam, mégis úgy esett, hogy egy nap négy új ételt “vezettünk be”, amiből három allergén volt: tojást, zellert, epret és mandarint. Csak kis mennyiségben kapta és szerencsére egyikre sem allergiás, de azért ne csináljátok utánam. Alapból egyszerre csak egy allergént kellene adni és figyelgetni, hogy nincs-e baja tőle.
Zöldségek között új volt a cukkini, ami nagy kedvenc lett (én is imádom!), az én pizzámról is lekunyerálta az összeset. Ennek is elég jó állaga van főzve, sütve, csak még nem szezonális. Nagy néha, ha nem tudok főzni, rendelünk pizzát egy jobb helyről, ezen volt a cukkini. Mindenféle salátát is elrágcsál, a sima fejes saláta különösen tetszett neki, jól lehet ropogtatni és tépkedni is. A retek külön rajongás tárgya, ez az egyetlen élelmiszer, amit a kenyér előtt vesz el a tányérról. Minden más csak az után következhet, hogy a kenyérből már mennyiséget termelt be. Csírát is kapott, spárgát és paradicsomot is.
A szopisztrájk alatt megmutattam neki a csőrös poharat is, egy kis locsolás és csapkodás után megtanult belőle inni, bár játszani még mindig jobban szeret vele. Több helyről hallottam, hogy a csőrös pohár arra hajlamosít, hogy megharapja a cicit, ezért nem is adtam neki. A sima pohárból viszont hihetetlen gyorsan kiönti az innivalót, ezzel talán nyáron lehet majd kísérletezni, amikor nem baj, ha leönti magát. Végül a bábám ajánlotta a csőrös poharat, amikor mondtam neki a szopisztrájkot, és hogy fecskendőből itattuk Lenkét. Neki hat gyereke van és sosem volt gondja vele, bár gondolom a nagyobbaknál még nem volt kapható ilyesmi. Mindenesetre nálunk sem lett ciciharapás a dologból szerencsére. Eddig forralt vizet és gyömbérteát ivott (hihetetlen, mennyire szereti a csípőset), mert még nem bogarásztam ki, milyen gyógynövényekből szabad neki teát főzni.
Persze sokat szopizik még, teljesen megvalósítja azt a jelmondatot, hogy food before one is just for fun!
Hát így haladunk a BLW-vel. Mindketten (-hárman) jól érezzük magunkat közben és élvezzük az előnyeit. Ja, és egy cukiság a végére: az utóbbi pár napban Lenke Zolit és engem is megetetett, tett a szánkba a saját ételéből. Pedig mi ilyet nem is csináltunk vele soha. Nagyon jó, hogy ilyen kis önálló. Jó érzés látni nála ezt az egész folyamatot, azt, hogy jó viszonya alakul ki az ételhez. Majd térjetek vissza a blogra három év múlva, hogy megmaradt-e!
The post BLW-krónikák 2. appeared first on szimplán..
